A reggeli után egyből el is indultunk a Port Aventura élményparkba. Útközben kifogtunk egy alaposnál is alaposabb busz átvizsgálást, ráadásul mi voltunk nekik az elsők aznap, úgyhogy még a sofőr alsógatyáját is megnézték, hogy az idegenvezetőnk szavait idézzem…
Sziasztok, Gábor vagyok! Most Budapest egyik tüdejét mutatom be. A Margit-szigeten volt a Domonkos-rendi apácák kolostora, északi végén az esztergomi érsek vára, középen a premontreiek és a ferences rendi minoriták temploma és kolostora…
A Bükk és a Mátra határán a Tarna-patak észak felé kiszélesedő völgye felett áll a vár. A középkorban a Tarna-völgyében észak felé vezető utak lezárására és ellenőrzésére igen alkalmas helyen épült, bár elsősorban földesúri magánvár colt, stratégiai szerepet alig játszott…
A második nap legnagyobb slágere ez volt (ismét meg kell jegyeznem, hogy erre a helyre csak a Google Maps igen gondos áttanulmányozása után leltem rá, Mo-n semmi információ erről nincs (most már van!!!), és ismét megemlítem: rajtunk kívül…
Kiváló kirándulóhely, egy nagyon szép templomrommal és egy jól megfigyelhető Árpád-kori földvárral. Gyepűkaján községtől DK-re, a Marcal (Nádtó) patak jobb partján, a Pusztaszentegyházi-dűlőben ma is áll Nagykeszi falu templomának romja. Tornya védelmi jellegű…
Az Amerikai Egyesült Államok és Kanada határán, az Ontario- és Erie-tó között alakult ki a Niagara-vízesés. A Niagara folyó ez Erie-tóból ered, 56 km-en keresztül békésen halad, majd az Ontario-tó közelében zúgókon felgyorsulva érkezik meg a zuhataghoz, ahol 55…
Vad, tiszta és fenséges a Tara folyó, melyet „Európa könnyeként” is emlegetnek. A hegy gyomrából tör elő északon és 140 kilométeren keresztül folyik. A Piva folyóval egyesül, és így a Drina keletkezik belőlük, mely a Balkán egyik leghosszabb…
Velencéről már nagyon sokan és nagyon sokat írtak, ehhez újat hozzátenni nem nagyon lehet. Történelmi jelentősége ismert, földrajzi elhelyezkedése páratlan: Veneto tartomány és Velence körzet fővárosaként az Adriai-tenger legbelső csücskében…
Bármely irányból közelítjük meg Sümeget, szemünkbe tűnik a várhegy tetején a festői szépségű vár, mely mintegy királyi korona ékeskedik a város felett. S a hegy tövében ott ragyog szürkésfehér színű falával, barokkos toronysisakjával a ferences templom…
Sziasztok, Gábor vagyok! Salgótarján felé menet, a 21-es úton, óhatatlanul belebotlunk ebbe a helybe, mert közvetlenül az út mellett található egy domboldalon. A Kőrösi Csoma Sándor Emlékparkot a Magyarországi Karma Kagyüpa Buddhista Közösség…
Hajnalban kellett kelnem, mert már 06:00 kor jöttek értem. Mikor a hegyek közé értünk, még ködpárában úszott a völgy és a zöld tó mellett elhaladva megállapítottuk, hogy már igen kiapadt. Kiszedtük a hátizsákokat a csomagtartóból és a hátunkra vettük…
GALGAHÉVÍZ, SZENTANDRÁSPART Mi itt gyújtunk tüzet. Hívj, ha csatlakozni akarsz hozzánk: 06 20 8244767 RÖVID TÖRTÉNET: A falutól délnyugatra elhelyezkedő Szentandráspart elõször a Pesty Frigyes féle Helynévgyûjteményben szerepel Késõbb Galgóczi K…
Táborhelyünktől, Vrasrtól délre, Rovinj felé találjuk a Limski-fjordot, vagy más néven a Lim-fjordot, azaz a Limski-kanalt, tehát a Limski-csatornát. :-D Akár Vrasar felől, akár Rovinj felől érkezünk, az út igen meredeken lejt lefelé, szép lassan…
A műholdas képen az óriás jégbarlang bejáratát jelöltük be. A középső állomás (Mittelstation) neve tulajdonképpen Schönbergalm. A kiszállás után itt találjuk meg az éttermet, amiről már írtunk lentebb. Enni lehetőleg ne most együnk, mert…
Fieberbrunnból indultam útnak, kemény 4 órás emelkedő várt rám. Kezdetben még elég jó minőségű kavicsos út volt, amit autók is használhattak. Majd 1200 méteren egy parkoló és innen az út minősége is folyamatosan romlott. A látvány miatt…
Ez a festői szépségű völgy, körülbelül 20 km hosszúságban, egy keskeny, Soteska nevű faluban kezdődik. A központi részében felső és alsó völgyre osztódik (Zgornja és Spodnja Dolina) azután Ukancban végződik, a Komna-hegy lábánál és Komarča szikláinál…
Napsütés minden mennyiségben... tengerben, uszómedencében lubickolás... fagyizás, esti séták, fincsi kaják és egy szép hotelszoba tengerre néző erkéllyel. Ez minden Rovinj-ba, a Horvát-tengerparton. Öten mentünk, mi ketten a férjemmel, a barátnőm a párjával és a sógornőm…
A tó legnagyobb mélysége 608 méter, a világ 7. és az ország legmélyebb tava, felszíne 1800 méterrel, a hegy csúcsa pedig 2700 méterrel van a tenger szintje felett. A kaldera valójában kétszer ilyen mély volt, de a későbbi kitörések (pl. 5000 évvel ezelőtt) részben feltöltötték…
Sziasztok! Mint írtam Vrsarnál, szinte kötelező megcsodálni a Limski fjordot, legalábbis azoknak, akik az Isztria nyugati oldalán üdülnek. A fjord elnevezés csak a formájára utal, semmi köze a messzi északon található képződményekhez. Valójában…
Sziasztok, Gábor vagyok! Most a Morva karszt közlekedési rendszerével fogunk foglalkozni. A négy barlang közül kettőt közúton lehet elérni: ezek a Balcarka barlang és a Sloupi-Sosuvszki barlangok. A másik kettő egy, a forgalomtól szerencsére…
Az utolsó édesvízi mocsarak egyike, a Balkán legnagyobb tava a Prokletije- és a Rumija-hegység között fekszik. A tó felülete a vízállástól függően 370 és 530 km2 között ingadozik. A tó 43 km hosszú és 14 km széles, átlagos mélysége eléri…
Egy szabadnapomat kihasználva, elhatároztam, hogy megmászom a tengerpartról hívogatóan csábító 1200 méteres magaslatot. Természetesen amatőr túrázó vagyok, így csak a hivatalos turista utakra gondoltam. Térképet…
Hello ! Délelőtt egy-egy kis cipót ettünk, lekvárra már nem jutott. No ekkor szakadt a fonál. Az utunk folyamán már harmadszor vagyunk a szakadék szélén. Én már direkt engedem hogy kis híján az összeomlás mélységeire jussak. Ahogy a mondás…
A Pindus hegység része. 20 km hosszú, mélysége 450 métertől 1600 méterig, szélessége 400 métertől néhány méter a legkeskenyebb részén. Vikos a legmélyebb szurdok a világon a Guinness Rekordok Könyve szerint…